Mellplasztika, mellkorekció Sopron
Mikor és kik számára javasolt a mellplasztika?
Túl kicsi mellek: Ha valaki nincsen megelégedve a mellei méretével, akkor nem fogja tudni elfogadni az egyik legfontosabb női testrészét. Ebben az esetben nyújt ideális megoldást számára a mellnagyobbítás. A beavatkozás segítségével akár több mérettel is növelhető a mellek térfogata.
Aszimmetrikus mellek: Lelki problémát is eredményezhetnek, ha valakinek nem egyformák a mellei, tehát szemmel látható eltérés észlelhető a két mell mérete között. Fontos kiemelni, hogy nincs tökéletes szimmetria a természetben. Egy kisebb eltérés még nem zavaró. Azonban ebben az esetben jelentős eltérésekről beszélünk. Ilyenkor nagy segítség lehet a mellplasztika. A kisebb mellet mellnagyobbítással hozzáigazítjuk a nagyobbhoz, vagy fordítva. Továbbá igény szerint egyéb átformázásra is adódik lehetőség. A mell aszimmetriáról beszélve nem csupán nagyságában térhet el egymástól a két mell, hanem alakban is lehet számottevő különbség.
Megereszkedett mellek: Nagyobb fogyás következtében, szülés után, illetve egyszerűen a kor előrehaladtával a mellek veszítenek feszességükből, és gyakran meg is ereszkednek. A kisebb megereszkedés korrigálására tökéletes megoldás a mellnagyobbító plasztikai műtét. A mellimplantátum beültetéssel visszaállítható az eredeti állapot, újra teltek és feszesek lesznek a mellek.
Egyéb korrekciók: A mellnagyobbítás további korrekciókkal is kombinálható. Ha a mellbimbó udvar lenne aszimmetrikus vagy túl nagy, akkor mellbimbó udvar korrekciót is el lehet végeztetni. Továbbá, akár a mellbimbót is át lehet formázni, ha valaki annak méretével vagy formájával nem lenne megelégedve. Tubuláris mellforma, azaz csőmell esetében is a mellek alakításához implantáció is szükséges. Ezek a beavatkozások külön is igénybe vehetők.
Annak érdekében, hogy Önnek pontos tájékoztatást tudjunk adni, szeretettel várjuk egy személyes konzultációra! A konzultáció és vizsgálat folyamán kiderül, hogy Önnek pontosan milyen beavatkozásra is lenne szüksége, tájékoztatva lesz a műtéthez szükséges előzetes vizsgálatokról, a beavatkozás folyamatáról, a beavatkozást követő teendőkről, továbbá személyre szabott árajánlatot is kap. Ajánlott egy konzultációra felkészülten érkezni, hogy minden esetlegesen felmerülő kérdésére választ tudjunk adni, hogy ne maradjanak bizonytalanságok a beavatkozásra vonatkozóan.
Kik számára javasolt a mellkorrekció?
A mellnagyobbítást követő mellkorrekció, az eredeti mellnagyobbítást követően számos kialakuló problémát orvosolhat! Ide tartozik az implantátum repedése vagy fodrozódása, kapszuláris kontraktúrája aszimmetriáját vagy megereszkedése.
A mellnagyobbítás korrekcióját kettő különböző csoportra osztjuk fel! Az első, amikor valamilyen szövődmény keletkezett és ezért szükséges a korrekció. A második amikor nincsen semmilyen szövődménnyel kapcsolatos gond. Azonban esztétikai szempontból nem tetszik az eredmény. A legtöbb helyzetben olyan nők esetében is elvégzik a korrekciós beavatkozást, akik jelenlegi mellimplantátumukat más méretűre vagy formájúra akarják cseréltetni.
Abban az esetben ha a páciens elégedett a melleinek formájával és méretével, azonban a behelyezett implantátum valamilyen okból adódóan cserére szorul, akkor azonos méretű, de a legtöbb esetben valamennyivel nagyobb implantátum beültetésével, valamint egy mellimplantátum csere keretében orvosolható a gond.

Mellplasztika Sopron
Milyen vizsgálatok szükségesek egy mellplasztikai műtét, mellkorrekció előtt?
Egy mellplasztikai műtétet megelőzően minden esetben szükség lesz néhány orvosi vizsgálat elvégzése. A beavatkozás előtt elvégzett vizsgálatok magában foglalnak egy laborvizsgálatot ( nagyrutin ), EKG-t, mellkasröntgent, és mammográfiát. (40 éves kor alatti páciensek esetében mammográfia helyett elegendő a mell ultrahang vizsgálata.
További vizsgálatokra is szükség lehet, amennyiben Ön részt vett már korábban plasztikai sebészeti beavatkozáson, valamilyen akut vagy krónikus betegségben szenved, vagy esetleg rendszeresen szed valamilyen gyógyszert. Abban az esetben, ha korábban átesett már mellplasztikai műtéten, kérjük, hozza magával a műtétre vonatkozó zárójelentéseket. Továbbá, ha betegség végett jelenleg is kezelés alatt áll, hozza magával a dokumentációkat, valamint a szakorvos véleményét és javaslatát a műtéthez szükséges további vizsgálatokról vagy kezelésről.
Mit kell tudni az implantátumokról?
Mellnagyobbítás többféle mellimplantátum beültetésével végezhető, a választék a plasztikai sebészet dinamikus fejlődésével folyamatosan bővül. A plasztikai sebészetünkben ma használatos mellimplantátumok között alakjuk szerint választható kerek és csepp formájú implantátum, felszínük szerint sima és texturált (érdes felületü) anyaguk szerint pedig a szilikon tovább fejlesztett változata a kohezív gél implantátum. A legoptimálisabb formájú mellimplantátum kiválasztásában minden helyzetben a páciens dönt a plasztikai sebész segítségével. A mellimplantátumok behelyezése is többféle módszerrel kivitelezhető. Mellnagyobbítás során bizonyos alkati adottságoktól függően vagy izom alá, vagy izom fölé javasolt a behelyezés. A mellplasztikában továbbá adott kombinált, azaz részben izom alá, részben izom fölé való beültetés is. Ennek a módeszernek is több fokozata van, attól függően, hogy az implantátum milyen arányban kerül az izom, valamint a mirigy alá. Egy mellplasztika során az implantátum behelyezése is többféle metszésből végezhető, úgymint mell alatti redőből, hónaljból, bimbóudvar területéről, nagyon ritka esetekben hasból. Az implantátumok töltőanyaga is lehet különböző. Vannak a megszokott szilikon alapú kohezív géllel, és a fiziológiás sóval töltött implantátumok. A stabilabb szerkezettel rendelkező, kohezív géllel töltött implantátum a gyakrabban alkalmazott változat.
A pácienseink által többségében előnyben részesített és legbiztonságosabb eredményt nyújtó mellimplantátumok alakjukat tekintve kerek formájúak. Ezeken belül vannak lapos, enyhén magas, magas és extra magas formájúak is. A felsorolt mellimplantátum formákat leszámítva, állagban és méretekben is folyamatosan újabb és modernebb technológiájuak jelennek meg, amely további izgalmas és esztétikus, a melleket erősebben hangsúlyozó megoldást nyújt a páciensek számára. A cseppformájú mellimplantátumok ritkább esetben szükségesek. A megfelelő forma kiválasztása során lényeges szempont, hogy az implantátum illeszkedjen a női testalkathoz. Ennek érdekében figyelembe vesszük az eredeti mellformát és a testalkatot.
A mellimplantátumok különböző méreteket tekintve széles választékban állnak a rendelkezésre. A leggyakrabban alkalmazott méret a 300-400 köbcenti. Az implantátumok úgy vannak kialakítva, hogy a térfogat növekedéssel arányosan növekszik az átmérőjük és a magasságuk. Ez biztosítja, hogy az összes páciens megtalálhassa a testméretéhez és a mell átmérőhöz leginkább arányos implantátumot.
A mellimplantátum ideális méretet méréssel, továbbá próbával lehet a legoptimálisabban meghatározni. A különböző méterű és formájú implantátumokat bemutatjuk a konzultáció során és lehetőséget adunk a melltartóba próbálásra, amely láthatóvá teszi az elképzelt formát és méretet.
A műtét menete
A műtétet megelőzően már 7-8 órával szilárd táplálék fogyasztása nem megengedett, valamint a beavatkozást megelőző 3 órában már tej vagy fehérje tartalmú folyadék sem fogyasztható. A műtét megkezdése előtt a szakorvos és a plasztikai sebész minden esetben tájékoztatni fogja Önt a műtét pontos menetétől.
A műtét minden esetben altatásban fog történni, ezáltal is biztosítva a páciensünk nyugalmát és természetesen a műtét biztonságát. Az implantátum behelyezése 4-5 cm hosszúságú bemetszésen keresztül történik, az esetek többségében a mell áthajlási alatti redőből. A műtét átlagosan 1,5-2 órát fog igénybe venni. A műtétet követően kompressziós melltartó viselése kötelező 4-5 héten át. A beavatkozást követően a páciensek 1 éjszakát töltenek el a klinikán, megfigyelés alatt. A műtét másnapján a drain csövek eltávolításra kerülnek, majd kísérettel haza lehet távozni. A műtétet követő hetekben rendszeres kontrollvizsgálat szükséges. A végeredmény, a mell végleges formája csupán hónapokkal a műtétet követően alakul ki.

Mellkorekció Sopronban!
A műtét utáni teendők és tudnivalók
A mellplasztika műtétet követően fájdalmas feszítő érzés keletkezik a mellekben, amely egyéntől függően pár napon keresztül erős fájdalommal járhat, amely fokozatosan fog csökkeni, és néhány hét leforgását követően, esetleg pár hónap alatt teljesen elmúlik. Ez a tünet viszont megszűnik, ahogy a szervezet megszokja az implantátum által eredményezett változásokat. A műtétet követően legalább 6 héten keresztül speciális kompressziós melltartót kell hordani, és a rendszeres kontrollvizsgálat is kötelező. A munkába való visszatérés egyéntől függően és a foglalkozás jellegétől függ. Irodai munkába akár már 1 hét után is vissza lehet térni. Nagyobb fizikai megterheléssel járó foglalkozás esetében viszont ajánlott 2 hónapot várni.
A beavatkozást követően nagyjából 2 hónapon keresztül az operált terület és a környezete ödémás, duzzadt, amely fokozatosan csökken. Ennek a teljes megnyugvása még több hónapot fog igénybe venni. A műtétet követően 2 hónapig kíméletes életmód szükséges, nem szabad se sportolni, se erősebb terhelésnek kitenni a szervezetet. Tartózkodni kell minden fajta fizikai terheléstől. A műtétet követően 2 hónapig ne áztassuk a sebet, azonban a zuhanyozás lehetséges, és a sebet tisztán kell tartani. A beavatkozást követően 6 hónapig tartózkodni kell a napozástól! A heget óvni szükséges a fénytől, nem érheti se napfény, se szolárium, hiszen deformálódhat. A mellimplantum stabilizálásáért 3 hónapig háton fekvés szükséges, hiszen az implantátum körül kialakuló tok még eleinte nem elég erős annak érdekében, hogy ne mozduljon el az implantátum. Mellnagyobbítást követően az esetek többségében lehet szoptatni is, hiszen a korrekció nem érinti a tejcsatornát.
Melyek a mellplasztika előnyei?
A mellplasztika a mellek formázására, különböző a mell és a részben mellkas alaki deformációk orvosolására is kitűnően alkalmas. Kisebb megereszkedéseknél is ajánlott, megfelelő méretű implantátum választással sok esetben a mell lógását lehet korrigálni, aszimmetrikus mellek korrigálására is tökéletes megoldás. Egyéb alaki elváltozások során remekül kombinálható további mellfelvarrással, valamint szükség esetén mellbimbó udvar korrekcióval. Mellnagyobbítással nem csupán a mellek mérete, hanem formájuk is megváltoztatható. Különböző igények merülhetnek fel egyes műtétek során. Hiszen van, aki természetes formára vágyik, és van, aki olyan típusú és nagyságú mellet szeretne, amely már messziről észrevehető és jól látható mindenki számára.
A mellplasztika műtétet követően számtalan nő számolt be arról, hogy az esztétikai beavatkozás milyen pozitív hatással volt az önbizalmára, magánéletére. Nagymértékben javulás volt észlelhető a szexuális életüket és a női önbecsülésüket tekintve. Egy mellnagyobbítás közvetett módon a kiegyensúlyozottabb, boldogabb párkapcsolathoz is hozzájárulhat. A magánélet más területe is lényeges, ezáltal a munkahelyi siker is. A nagyobb önbizalomnak köszönhetően mind a munkában, mind a munkahelyi pozícióban több esély adódik az előléptetésre, sikerre.
A mellnagyobbítás természetesen teltebb, dúsabb kebleket eredményez, azonban a mellimplantátum beültetéssel nem csak a mellek mérete növelhető a kívánt méretűre, a beavatkozás emellett feszesebbé is varázsolhatja a kebleket. A megújult külső segítséget nyújt abban, hogy helyreálljon az önbizalom. Ha valaki elégedett a külsőjével, és jól érzi magát a bőrében, az élet sok területén válhat sikeresebbé.
TOVÁBBI SZOLGÁLTATÁSAINK
NYITVATARTÁS
Hétfő – Kedd | 8:00 – 18:00 |
Szerda – Péntek | 8:00 – 17:00 |
Szombat | ZÁRVA |
Vasárnap | ZÁRVA |

Mellplasztika

Mellkorekció
