Anyajegy eltávolítás

Az anyajegy eltávolítás beavatkozásunk helyi érzéstelenítésben történik, a beavatkozás körülbelül fél órát vesz majd igénybe. Az érzéstelenítést követően az anyajegy eltávolítás szikével történő kimetszés segítségével történik, majd a sebet összevarrjuk és vékony, plasztikai csíkok kerülnek rá a jelentősen esztétikusabb sebgyógyulás érdekében.

Az anyajegy eltávolítás beavatkozását követően, a sebre steril kötést helyezünk fel, amelyet víz és szennyeződés nem érhet. A páciensnek csak óvatosan és körültekintően szabad tisztálkodnia, és a fokozott izzadás végett a sportot a teljes gyógyulásig kerülni kell. A varratszedésre testtájtól függően, pár héten belül kerül majd sor.

Anyajegy eltávolítás

Különösképpen az arcon, dekoltázs területén elhelyezkedő anyajegyek esetében fontos szempont még az esztétika. Az anyajegy eltávolítás műtéti hege a kimetszés folyamán lesz a legkisebb, azonban hozzá kell tenni, hogy a kozmetikai eredmény függ az orvos gyakorlatától, figyelmességétől, a varrási technika alkalmazásától és attól is, hogy az anyajegy eltávolítás után, a páciens mennyire vigyáz az  műtéti területre.

Az anyajegy eltávolítás beavatkozásunkat végző szakorvosunk rendkívül nagy tapasztalattal rendelkezik az anyajegy eltávolítás területén, és minden esetben figyelembe veszik a páciens esztétikai igényeit is. Keressen minket bizalommal!

Kérjen időpontot, vagy keressen elérhetőségeinken most!

Weboldalkészítés: Navisoft Hungary Kft.